Szalad az idő. Itt a nyár. 2012-ből máris eltelt január, de mi észre sem vettük, csak Barni fejlődésén. Hihetetlenül sokat változik napról-napra, és így utólag elég furának is tűnik az előző másfél év, amikor egy mosolygó fejeskáposztához, később egy okos németjuhászhoz hasonlított a tudata, mi meg repestünk a boldogságtól, hogy egy hét alatt újabb hangokat adott ki, vagy embereket ismert fel.

Ami számomra elképesztő, az a hihetetlen gyermeki agy, ami már jó ideje raktározza az információkat. Hónapok óta nem hallott szavak, hirtelen előbukkannak (pl. bukkanó) vagy egyszerűen csak tudja, hogy mit hogy kell ragozni, mikor van többes számban, mikor tárgyas, vagy részes esetben. Ez azért is elképesztő, mert például az apja sem tudja ezeket, a kihagyhatatlan reggeli Mickey Mouseban pedig angolul beszélnek ugye. Szóval kitől tanulja? Most van éppen az a korszak, hogy minden nap újabb és újabb szavak kerülnek elő, és vésődnek be. Próbáltuk megszámolni, hogy mennyi lehet a szókincse, de ez nagyjából lehetetlen feladat, hisz amit ismer, azt lehet, hogy pár nap múlva elfelejti, és újra meg kell tanulnia, vagy nem használja, de egyszer csak előkerül. Vagy tudjuk, hogy tudja, és érti, mégsem mondja ki soha. Ez január végén kb. 100-200 szó és kifejezés lehetett, de ez rohamosan nő. Aztán majd eléri az egy-két ezret, és azzal már le lehet élni egy életet, ha hozzá továbbra is ilyen jóképű és mosolygós marad. Na, ezt persze nem hagyjuk, és már bombázzuk az agyát az angol szavakkal, amelyek egyelőre mennek, persze még csak szigorúan a magyarral párban 'madáll-angollul-bőd'. Persze már megjelentek az első konflikt szavak, kék-cake (torta), kár-car (autó), síp-sheep (bárány), szia-see ya (ez szerencsére ugyanazt jelenti), de nem foglalkozunk ilyen apróságokkal. Majd alszik sokat, és rendbe teszi az agya. Szeretném angolul is tanítani, de rájöttem, hogy nem tudok fesztelenül teljes mondatokban beszélni, mert ugye egy "A ravaszdi róka rávette a lomha sündisznót, hogy fogócskázzanak a fészerben, a kiscsibék között" mondat mondjuk egy hároméves helyi kiscsávónak ugye nem okoz gondot, de nekem kapásból hat ismeretlen kifejezéssel és igeidővel kell szembenéznem. Egyáltalán, az angolom megkopott, mint a búr muskéták, és már csak múzeumban mutogatni jó, meg elpuffogtatni néhány begyakorlott mondatszerkezetet, de a válasznál már csak hegyezem a fülem. Nem úgy mind Zsuzsi főprofesszorasszony, aki nemcsak pireg-pörög a telefon, sms, és facebook üzenetek között, kiosztja és elszámoltatja az afrikans és xhossa alvállalkozókat, miközben csivitel a skót főnökeivel a legújabb szlenggel kevert szakmai nyelven. Mindehhez ráadásul még egy könnyed pimasz akcentust is magára szedett, ami bár még nem cambridgei, de azért már messze nem kelet-európai.

Reggeliiiii!

S ha már itt tartunk, Zsuzsival az életünk nem zökkenőmentes. Bár próbálja lerázni magáról a munkát, de azért itt ez nem ugyanaz. Otthon is sok volt a meló, de itt egy kicsit még többnek tűnik. Mostanra már kitöröltek mindent a forgatókönyvből, amit eddig előkészített. Nem kellemes érzés, pedig minden nagyon tetszett mindenkinek, csak hát nincs rá pénz. Szegénykém azt gondolta, hogy külföldön másképp mennek a dolgok, de sok millió font, és rengeteg okos ember ellenére is a figyelmetlenség és a fölösleges körök mennek mindenhol. A producerek természetesen James Bond szintű akciókat szeretnének látni, de mindez férjen bele egy szappanopera költségvetésébe. Értem én, hogy szabadjára kell engedni a fantáziát, hátha akkor jönnek a zseniális de véletlenül olcsó ötletek. Sajnos a reklámügynökségeken is pont ez volt a helyzet. Mindig mindenki díjnyertes fantasztikus ötleteket várt, aztán a végén mindig Kovács Lajosnál kötöttünk ki, aki felmutatta a tisztítószert nagyban, bele a kamerába. Rengeteg pénzt és frusztrációt meg lehetne takarítani, ha elhinnénk, hogy valaki ezért szakember, hogy ezt jól megoldja. A munkamennyiség mellett az időbeosztás sem segít. Minden reggel hétkor indul, és este csak jó esetben ér haza fél nyolc előtt. De még akkor sincs itt, mert egyezkedik a másnapról, a feladatokról, a kezdésről, aztán Pupu fürdés kis játék, és persze, hogy kilenc óra van, amikor már érthetően fáradt. A szabadnapok, azok meg valahogy eltűnnek. Kimondva "A" hét vasárnap "B"hét szombat-vasárnap a szabad, de az volt már hogy szerdára esett, vagy két hétig csak egy nyamvadt szabad délután volt. És persze még anyának is kellene lennie egy folyamatosan változó igényű gyerek mellett. Nem is tudom, hogy bírja.

Mindezek, és persze az, hogy egyedül Pupp Úrral nagyon nehezen mozgok vezetett oda, hogy szinte alig kiteoztunk eddig. Amit a Zaránd írt a távolból és lelkesedéssel, az teljesen helytálló, bár jegyezzük meg, hogy a Windhoek sör neve nem a szélből jön, hanem Namíbia fővárosából, de ez mit sem von le abból, hogy a "Délkeleti" valóban szinte minden nap fúj, és estére általában tombol. Ebből a városban nem sokat érezni, így ott lehet fövögetni, mint egy katlanban, de a parton, ott fúj. Ha meg nem, akkor kicsit később beindul a termik, és akkor meg a part felé fúj a gyengébb, de egyenletesebb szél. Ki van ez találva. A part valóban végeláthatatlanul hosszú, így ki-ki igénye szerint oda megy, ahova akar. A belső tavon eddig csak szörfösöket láttunk. A False-bay és elsősorban ugye Muizenberg nagyon aranyos, remek strand, kicsit valóban melegebb a víz, rengeteg kiteos van itt is, de mivel itt hemzseg a fehér- és bikacápa ezért én a magam részéről kihagynám. Úgyhogy inkább maradunk az atlanti partokon. Bár igaz, ami igaz, itt egy óra múlva már tényleg azt mondod, hogy jó, jó ez a rock and roll, de azért a parton kellemesebb. A szél a felelős azért, hogy a víz felszínén lévő "meleg" rétegeket kifújja a nyílt vízre, így a mélyből tápanyagban gazdag (élővilágnak hurrá) de hidegebb víz áramlik fel. De szerencsére most már tényleg itt a nyár, ami azért jó, mert az Antarktiszon olvadni kezd a jégsapka, és a Benguela-áramlat éppen itt a part mellett hozza a hideg vizet, így még egy-két fokkal fog hűlni a víz, de szerintem ez már nem oszt, nem szoroz.

Nade vissza a gyerekhez. Barni már aktív, segít az öltözködésben, megmondja mit akar, ruhát választ magának (mondjuk abból a két shortból, és három pólóból +szandál, amit kizárólag hordunk nem olyan nagy ügy). Persze pont akkor akar legozni, amikor indulnánk, és akkor van "séta, séta" amikor aludni kellene, de hát ettől színes az élet. Most nagyon gyúrok a rendszerre, de eddig nem volt. Jöttünk, mentünk, csináltunk valamit, de minden szét volt esve. Nem gondol rá az ember, de olyan egyszerű cselekedetek, mint pl. a pisilés is elég hamar egy bonyolultabb logikai fejtörővé válik. Mert ugye adva van egy karnevál, amit megnézne az ember, persze az késik 3(!) órát, de közben már a város másik végén vagyunk, de persze ünnep lévén minden be van zárva. S mire még egy órát gyalogolva talál az ember egy nyitva levő gyorséttermet, ahol elfogadható a sor, akkor jön rá, hogy akkor most lehet pisilni. Na, nem ám Pipinek, aki minden megerőltetés nélkül elvégzi ezt a feladatot a gyerekkocsiban ülve, mint szegény Gagarin elvtárs a Vosztok-1 ben, hanem nekem. A wc ajtón ugye nem fér be a gyerekkocsi, a meglehetősen fekete vendégekre meg mégsem bízom a kölyköt, így marad a cuccok felvétele a hátamra, a gyerekkocsi kint hagyása, a kerekével az ajtó kipeckelése, hogyha mégis valamelyik polgár szemet vetne a hű öszvérünkre, akkor legalább az ajtó csukódásából ezt nyugtázzam. Aztán az elválasztófalon átnyúlva fogni a gyerek derekát, aki a mosdókagylón áll, es pancsol a kagylóban, mert a földre, hm, azért mégsem teszem le, és közben kényelmesen célozni. Azt hiszem ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy valamit változtatunk. Mostanában már két részre osztom a napot, gyors kelés, reggeli, öltözködés -mármint Barninak ugye- nekem pedig alsógatyában rohangálás, pakolás, idegeskedés, és irány a park, vagy akvárium. Rohanás haza, valami kaja, aztán fektetés. Ekkor van egy szusszanatnyi idő írni mint pl. most, de mire a leveleimhez érnék már mocorgás, kelés, délutáni program. Ami lehet medence, vagy bevásárlás, jobb esetben valami megfőzése (ad hoc) vagy a "lego-mesíj-locsoj" arany háromszög. Aztán este elvileg átveszi Zsuzsi, de ez nyilván kivitelezhetetlen, így együtt van a fürdés, fektetés, és utána milyen jó lenne egy kicsit beszélgetni, vagy kiülni a teraszra, ahol kilenckor is 20 fok van. Na, nem azért mondom, hogy irigykedjen valaki (na jó, egy kicsit igen). Azért aki most jön otthonról annak a csak anyukámék hazajutását mondom példaképp, akik itt beszálltak, otthon másnap meg ki, és 50 fok volt a különbség. Nyilván a másik irányba kicsit kellemesebb.