Sokan hiányoltak egy lezárás-félét. Igazából kurtán-furcsán maradt abba a mesélés. Álljon itt összefoglalásul az utolsó 4 hét története.
Ahol elejtettük a fonalgombolyagot: anyukámék kijöttek az utolsó két hétre, hogy hazavigyék Barnit. Az eddigi próbákból nyilvánvalóvá vált, hogy Pipike nem élvezné a 6-8 órás autóban ülést (más kérdés, hogy én sem élveztem), és csak nagyon lassan haladnánk. Nem kínoztuk, hazaküldtük a kényeztetőbe. Előtte még azért bejártuk együtt a várost, már amit érdemes volt belőle, de inkább Johannesburg környékére koncentráltunk: az emberiség bölcsőjére, ahol valószínűleg 3 millió éve megjelent az ember, és a safariparkokra. Itt aztán simogattunk hatalmas elefántot, dögönyöztünk kisoroszlánt – aztán majd megismerj, ha a szavannán összefutunk! Sajnos a legerősebb láncszem, Zsuzsi kivételével a hörghurut/tüdőgyulladás az egész családot letarolta, így anyukám egy hétig nyomta az ágyat, apukám meg a repülőn került mélypontra. Szegényeknek elég vacakká lett a nyaralás vége. Zsuzsinak is véget ért a forgatás, igazából kurtán-furcsán. A fél stáb már elment korábban, a színészek is egy nappal hamarabb távoztak, a többiek viszont még két napot forgattak. Ezért a búcsúbuli is kicsit zavaros volt (de legalább hajnalig táncoltunk egy helyi bárban), aztán egyszer csak vége lett. Akikkel Zsuzsi dolgozott azokkal nagyon jóban lett, de ezek nagy része eddig is és valószínűleg ez után is fel fog tűnni itt-ott az ő életében, hogy aztán hol, vagy mikor az kérdéses.
"Hmmm, finom falat lenne ez a kiscica"
"Hmmm, finom falat lenne ez a kis bekecses..."
NA DE, MILYEN VOLT DÉL AFRIKA?
A mi szemszögünkből Dél-Afrika egy kicsit más volt, mint gondoltuk. A sok tiltás, és elővigyázatosság ellenére biztonságos volt, és inkább Nyugat-Európára hasonlított sok-sok feketével. A környezet Fokvárosban csodás volt, Johannesburg pedig méreténél fogva egy értelmezhetetlen élőhely, de a sok kertes ház és a rengeteg fa miatt az is érdekes volt. Minden városban vannak részek, ahová nem kell, de nem is érdemes bemenni, a város körüli bádogvárosokban pedig ne sétálgassunk. Persze kizárólag autóval lehet közlekedni, és inkább nappal. A helyiek bátran ugrálnak ki-be a több tíz- vagy százezer iránytaxiba, vannak kulturált buszjáratok is, de turistáknak nem a top 10 célpont egyike. A rövid idő alatt nem ismertük meg igazából az életüket, de valamiért azt gondolom, hogy a magas falak, a szögesdrótok valahogy a mindennapjaikba is átszűrődnek. Mindazonáltal felértékelődik az emberben Budapest, ahol lehet sétálni, kulturálódni, sportolni, szórakozni, vagy csak úgy kiülni a Szigetre.
Összességében nagyon jó volt, hogy elmehettünk, nekem inkább nyaralás egy kis börtön érzéssel (valakivel azért jó lett volna beszélgetni, aki 3 évnél idősebb), Zsuzsinak inkább kihívás, és szakmai előmenetel. Ő már az első hét után tökéletesen eladta magát angolul, mind szakmailag, mind emberileg, amit kicsit irigylek is! A produkció elég fejetlen volt, de a végeredményen ez valószínűleg kevéssé fog meglátszani: a film pörgős, a sztori elmegy, és amúgy is felrobbantják az egész világot.
VÉGÜL
Hát, nekem sokkal jobb volt, mint amiket apa itt összehordott. Szerintem egy kicsit becsavarodott a magányban. Mondjuk a Mamát tényleg nem sokat láttam, az baj volt, de amikor láttam, akkor mindig mentünk valahová, meg szeretett, meg vitt, meg adott enni. Nekem tök pozitív volt, mert például amikor kimentünk még egy szót sem beszéltem, 80 cm alacsony voltam, alig bírtam járni, most meg nézzetek rám! Még angolul is megtanultam! Sőt már olvasni is tudok ám! Főleg a Róka betűt, meg persze a Barni betűt, meg az Mama, az Oszi és az Apa betűt… vagy Papa, betűt? Meg van az S, az a Sikló… vagy az a Kígyó? Na, most összezavartatok, de egy csomót tudok! Aztán meg oviba jártam, miss Chipót még most is emlegetem, őt nagyon szerettem, bár elsőre fura volt. Meg volt a másik ovi abban a hideg lakásos városban, de arra már nem annyira emlékszem, de sok cukor, meg csokiképet festettünk. Meg miss Mexit is szerettem, meg persze a gyerekeket is bírtam. De mire már jól beilleszkedtem, már megint jött a bye-bye, meg a sok hálaistenkedés, meg búcsúzás, és soha többé nem láttam senkit! Ja, meg az oviban azt ehettem, amit akartam, nem apa hullámzó kísérleti konyhájára kellett hagyatkoznom. De a bojler csak tartaléknak van, és különben sem vagyok Döbrögi uram! Végén még valami babazsúrra is elhívtak minket. Volt egy félelmetes bohócbűvész, meg egy óriási hajó tortából, meg rengeteg játék. Jó volt, de a felnőttek csak ültek meg tévéztek. Anyáék meg csak tébláboltak, aztán a kocsiban meg morfondíroztak, hogy „alsó középosztály” meg „láttad hogy fölül még hány szoba van?”, meg hogy „medence”, meg „paronáma”, nem tudom, biztos kombináltak valamin. Ja, meg az elején a medencés házunk, az főleg nagyon jó volt. Meleg volt, minden virágos volt, meg voltak fókák, meg sok-sok fishik, meg tengerpart, meg bicajoztunk, meg mentünk mindenfelé a nagymamákkal, meg anyáék barátaival, meg volt barátom is, a Zazi, szóval nekem nagyon bejött, én visszamennék. Anyáék néha ezért ordítoztak velem is, meg maguk között is, de aztán mindig nagyon szerették egymást, szóval szerintem nem volt gáz. Remélem anya még sok leleplezős, világmegmentős, vagy kosztümös-szörnyes filmben fog majd dolgozni, és akkor megint megyünk nyaralni. Állítólag vannak olyan helyek, ahol az összes embernek olyan csík szeme van, mint nekem reggel, csak kevésbé barnák. Azt még szívesen megnézném valamikor…
VÉGE
És még egy kis apró betű az igazán strébereknek:
KÖRNYEZET
Elég nagy területet bejártunk, és bizony Dél-Afrika nagy része unalmas, csenevész bokros pusztaság, néhány elszigetelt helyen hatalmas ültetvényekkel. Ezzel szemben Fokváros környéke és a borvidék gyönyörű dombos és zöld, a Garden Route-nak nevezett déli parti sáv csodaszép tájakkal és kis városkákkal hívogat (meg lélegzetelállító, tengerbe szakadó sziklaormokkal), az ország átellenes másik sarka pedig havas hegyláncokkal és mély szurdokokkal tarkított. A nyugati part félsivatagi növénybirodalma tavasszal sokszáz kilométer hosszan a virágba borul, a part mellett pedig bálnák dalolnak és borjadznak. Mindkettő most kezdődik, így sajnos ezekről lemaradtunk! Az állatokat és növényzet nagy részét mára szinte teljesen kiirtották egész Afrikában, de Dél-Afrikában azért elég régóta, hatalmas, kisebb ország méretű parkokban, rezervátumokban kvázi háborítatlanul visszaállították az eredeti állapotokat, ami igen becsülendő. Ezek a parkok (főleg a Krüger, a leghíresebb) nagyon keményen, már-már zavaró módon ki is aknázzák a turizmusban rejlő lehetőségeket, pénzeket. A turizmus amúgy is pörög, az egész ország nagyon sokat tett azért, hogy vonzó és biztonságos képet alakítson ki magáról, természetesen a foci vb rendezése is óriási lökést adott ennek. Főleg Cape Town és a tágabb környezete, a borvidék és a tengerpartok jeleskednek ebben. A turista információk, a hangulat, a szervezett programok mind azt a célt szolgálják, hogy az ide látogató boldogan költse el a pénzét. Az apartheid, az elnyomás árnyéka ugyan folyamatosan ott lebeg, de ezt mindenki, turista és helybéli is mintha igyekezne a szőnyeg alá söpörni.
GAZDASÁG
Dél-Afrika különleges helyzeténél és történelménél fogva a legbiztonságosabb és legstabilabb állam a kontinensen a Szaharától délre, amiért a befektetők, és a környező afrikaiak is ide áramlanak. Az ország élén az egyszem politikai párt, a vehemens és papíron fehérgyűlölő ANC évtizedek óta megingathatatlanul kormányozgatja az országot, óriás korrupcióval, hozzá nem értéssel, és botrányokkal, de azért szép csöndesen így is dübörög a gazdaság, fejlődnek a városok, és lassan-lassan talán minden jobb lesz, reméljük a szegényeknek is. Sok helyen tényleg elképesztő a szegénység, míg a gazdagok meg már nem tudják, milyen fölösleges dologra költsék a pénzüket. Ha nagyon-nagyon leegyszerűsítve akarnám bemutatni az országot, akkor vannak a tenyeres-talpas, felsőbbrendű búrok, akik dolgoznak, farmerkednek, kizsákmányolnak, de építenek is; a háttérben irányítanak a pénzes britek; van a diplomás színes (indiai keverék) középosztály; mindenhol nyomulnak a munkára éhes, más országból jött bevándorlók; és valahol a sor végén ott vannak a csalódott és dühös őslakosok (zuluk, xhossak, bushmanok).
A fehéreket mindig csak előkelően, gazdagon, okosan látod, a feketéket meg minden más alantas munkában – akik között nyilván van sok lusta, buta, vagy ellenszenves, így az ember hamar furcsa általánosításokba csúszik bele. Nem védem a fekákat, valóban sok borzasztó dolog történik (erőszak, gyilkosság, HIV fertőzés), de azért nem minden fehér és fekete. Semmilyen értelemben. Még nem éltünk huzamosabb ideig más kultúrában, de az, hogy több millió ember él egy helyen összezárva, és hogy rengeteg a szegény, és továbbra is szaporodnak nem egy fenntartható jövő felé mutat. Ahogy a bádogvárosokban is egyre több a kőház, a közkórházakba eljutnak a vívmányok (pl. AIDS gyógyszer) még több éhes száj, még több munkakereső ember nő fel, még nagyobb lesz a probléma. Magyarország álmos kis nyugalmából azért nem látszik ez olyan drámainak, de igen rossz irányba megy a Föld. És csak hálásak lehetünk, hogy mi Magyarországon és szerető családban nőttünk fel! 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.